Pannon Lapok Társasága
Hűségkártya program
Újra Bevásárlónapok a hét végén! 2011-ben is igyekszünk olvasóink kedvében járni
2011. január 20.
Zalai Hírlap - Zalaegerszeg – E héten pénteken és szombaton –
partnercégeinknek is köszönhetően – ismét akciót hirdetünk: megtartjuk
az év első Bevásárlónapok nevű programját. Tekintse meg a cikk alján csatolt dokumentumban a hírlapból kivágandó, kedvezményre jogosító kuponokat!
A Hűségkártyát természetesen hétköznapokon is érdemes használni, hiszen felmutatásáért csak Zala megyében több mint 160 helyen adnak kedvezményt. Emellett Fejér, Vas és Veszprém megye Elfogadóhelyein szintén engedményesen vásárolhatnak a plasztiklapocskát felmutató előfizetőink. Nem csak programunk, hanem annak keretében hirdetett akcióink is népszerűek, természetes tehát, hogy 2011-ben is segítjük ezekkel olvasóinkat. Nem szeretnénk senkit megváratni, ezért már ezen a héten belevágunk: január 21-22-én tartjuk a Bevásárlónapokat.
Partnereink között ismét megtalálható a zalaegerszegi Erami fehérneműbolt, mely hétköznapokon 5 százalék kedvezményt ad a Hűségkártyával érkezőknek, ám ezúttal – ha a plasztiklapocska mellé a kupont is viszi valaki – 40 százalékot engednek el egyes márkás melltartók, illetve hálóruhák árából.

Bognár Győzőné is várja olvasóinkat az Erami üzletben - Fotó: Ohr Tibor
– A Bevásárlónapok népszerűek, ilyenkor 20-30 százalékkal több vásárló érkezik az üzletbe, de egyre többen használják a kártyát máskor is – összegzett Németh Györgyné, az üzlet vezetője. Hozzátette, egyértelmű, hogy van vonzereje a programnak. Az, aki a fehérneműt beszerezte, némi séta után felsőruházatot is vehet nagyobb kedvezménnyel. A szintén megyeszékhelyi Misso butikban a szelvény és a kártya együttes használatával az eredeti árhoz képest 20 százalékkal olcsóbban vehetik meg olvasóink az amúgy nem akciós ruházatot. Eddig egy Bevásárlónapok akcióban vettünk részt, de nagyon sok olyan vevőnk volt, aki korábban nem járt nálunk, illetve a törzsvásárlók is éltek a lehetőséggel – mesélte Hantosné Rózsás Hajnalka.
– Ugyanakkor az akció kapcsán jobban megjegyzik, hogy Elfogadóhely vagyunk, és más napokon is betérnek hozzánk a Hűségkártyával.
A kuponokat tehát érdemes körbevágni és elvinni a Hűségkártyával együtt, hiszen például 50 százalékos kedvezményt jelent ez a Zalai Hírlap ügyfélszolgálati irodáiban a lakossági apróhirdetéseknél. Féláron lehet napszemüveget venni, 35 százalék engedménnyel kézi szerszámokat, 30 százalékkal olcsóbban téli szöveteket és 20 százalékkal kevesebbért kaphatnak például húst, játékot, cipőt is. (x)






