Pannon Lapok Társasága
Hűségkártya program
Újabb szezon (x)
2011. június 29.
Előfizetőink négy megyében, Zala mellett Fejér, Vas, valamint Veszprém megyében is használhatják Hűségkártyájukat, összesen több, mint 600 helyen jelenthet ez számukra megtakarítást.
A projekt immár harmadik szezonját kezdi, ahogy harmadik éve lesz partnerünk a zalaegerszegi Piac Méteráru üzlet is. Tulajdonosa, Bogár Árpád az elsők között csatlakozott hozzánk.
– Bíztunk benne, hogy segítségünkre lesz a program, de azt nem tudhattuk, mennyire. Nehezen indult, de most már szerencsére sokan használják a kártyát, mára megszokták, legalábbis úgy vettük észre. Tíz vevőből öt-hatnak eszébe jut, hogy van neki, érdemes bemutatnia, a többieket pedig figyelmeztetjük a lehetőségre – mesélt tapasztalatairól az 1992 óta működő üzlet tulajdonosa.
– Volt, hogy valaki, akinek szóltunk, azt mondta, nincs Hűségkártyája, aztán a pénztárnál végül eszébe jutott, hogy mégis van, csak összekeverte egy másik kártyával... Akadt, aki másnap visszatért hozzánk és bemutatta a plasztiklapot és olyan is előfordult, nem is egyszer, hogy az üzletben felejtették azt. Megesett például az is, hogy hazament valaki a Bevásárlónapra érvényes kuponért... Manapság természetesen minden forint számít. A plasztiklapocska bemutatásáért 10 százalék kedvezményt adnak a számla végösszegéből és az bizony a függönyök vagy egy jobb kosztüm anyagának megvásárlásakor jelentős megtakarítást eredményez. – Sokan örülnek neki, mert azért az nem mindegy, mennyit kell fizetni – összegzett Bogár Árpád.

Szerző: Péter Gyöngyi






