Pannon Lapok Társasága
Hűségkártya program
Születésnapi akció: ahány éves, annyi kedvezményt ad a bolt (x)
2011. február 22.
A siker titka olyan egyszerűnek tűnik, mégsem az: mindig ki kell elégíteni a vásárlók igényeit – vélekedik Szabó Ferenc, a Guszti Autósbolt üzletvezetője, aki persze azt is tudja: ahhoz, hogy így legyen, mindig meg kell hallani az idők szavát. Ezért is csatlakozott a vállalkozás a Fejér Megyei Hírlap Hűségkártyaprogramjához, amelynek elfogadóhelyeként épp akkora kedvezményt biztosít az olvasóknak, ahány évesek: – Húsz éve létezik ez az autósbolt, a Cserepes köz 4. szám alatt pedig 1993 óta működik – árulta el az üzletvezető. A boltban – a gyári alkatrészek kivételével – minden termékre 20 százalékos kedvezmény jár annak, aki Hűségkártyával érkezik!

A mai, nehezebb gazdasági helyzetben sokat számít a húszszázalékos kedvezmény – véli Szabó Ferenc - Fotó: Nagy Norbert
Kapható náluk minden, ami az autóhoz szükségeltetik: az ablaktörlőtől kezdve az akkumulátoron keresztül a szűrőkig, olajokig, szíjakig minden van itt, és majdnem negyedével olcsóbban viheti haza az autótulajdonos!
– A mai, nehéz gazdasági helyzetben sokat számít az ilyen engedmény – tette hozzá szerényen Szabó Ferenc.
Szerző: S. Töttő Rita






